Amióta csak az eszemet tudom, imádom a zenét. Ha csak tehetem, zenét hallgatok. Tizenéves koromban, amikor az első telefonomat kaptam, én voltam a legboldogabb ember a földön: nem azért mert annyira szerettem volna telefonozni, hanem azért mert így végre menet közben is hallgathattam zenét. Attól kezdve soha nem indultam el otthonról a fülhallgatóm nélkül. Emiatt kedveltem meg a futást is. Azelőtt egyáltalán nem szerettem sportolni, amikor azonban rájöttem, hogy a futás is egy kiváló alkalom arra hogy egyedül lehessek és zenét hallgassak, gyorsan rászoktam, és ezzel az egészségemnek és az alakomnak is jót tettem. Biztosan tudom állítani, hogy a zene mindenkinek jót tesz.
Szomorú is lettem, amikor a napokban váratlanul kikapcsolt a telefonom. Még a telefonszervizig sem volt kedvem zenehallgatás nélkül elmenni. Belenéztem a fiókba, hogy nincs-e egy régi telefonom, ami legalább még zenelejátszásra alkalmas lenne. Meglepetésemre több régi készüléket is találtam, ám nem volt működőképes egyik sem. Akkor határoztam el, hogy végre utána nézek, hol érhető el használt telefonok felvásárlása.
Amikor beírtam a keresőbe, hogy „használt telefonok felvásárlása”, az egyik első találat az lcdfix weboldala volt. A felület az átlátható kialakítása miatt, és az oldalon megtalálható vásárlói vélemények miatt hamar felkeltette az érdeklődésemet.
Az LCD FIX a piac egyik leggyorsabb és legmegbízhatóbb mobiltelefon- és tabletszervize, ahol azonnali, szakszerű javításokat kínálnak. Szinte minden készüléktípushoz rendelkezésre állnak a szükséges alkatrészek, így a javítások többségénél nem kell hosszú várakozási idővel számolni. A szerviz kizárólag prémium minőségű alkatrészekkel dolgozik, legyen szó kijelző-, akkumulátor- vagy egyéb javításról, ezzel biztosítva a készülékek hosszú távú, megbízható működését.
Ha a telefon kijelzője megsérült vagy nem reagál megfelelően, az LCD FIX gyors és hatékony megoldást nyújt. A kijelzőcserékre 6 hónap garanciát vállalnak, és garantálják, hogy az új kijelző színvilágban, felbontásban és érintésérzékenységben is teljes mértékben megfelel az eredetinek. A javítások során kizárólag gyári alkatrészeket használnak, beleértve az akkumulátorokat és a hátlap rögzítéséhez szükséges gyári ragasztókat is. Amennyiben egy új kijelző ára megközelíti a készülék értékét, költséghatékony alternatívaként gyári felújított kijelzők is elérhetők.
Az akkumulátorok idővel veszítenek kapacitásukból, ezért ha a telefon már nem bírja ki a napi használatot, érdemes akkumulátort cserélni. A sérült vagy betört hátlap cseréjét is vállalják, hiszen ez nemcsak esztétikai probléma, hanem a belső alkatrészeket is veszélyeztetheti. A hátlapcsere során különös figyelmet fordítanak arra, hogy a belső elemek ne sérüljenek, és szükség esetén azok javítását vagy cseréjét is elvégzik. Az LCD FIX szerviz kiemelt hangsúlyt fektet a gyors és precíz munkavégzésre.
Minden javítást 6 hónap garanciával végeznek, tapasztalt technikusok közreműködésével, akik magas színvonalú munkát garantálnak. A folyamatos raktárkészletnek köszönhetően sok javítás akár azonnal elkészülhet. Ha gyors, megbízható és profi szervizt keresel, vagy érdekel a használt telefonok felvásárlása, az LCD FIX ideális választás.