Fáj a fejem, és nyűgös vagyok, azt hiszem, az időjárás teszi. Pedig annyi teendőm lenne mára, ki sem látszom a tennivalókból. Gondolom, te is tudod, hogy milyen ez?
Amikor millió a tennivaló
Mindent alaposan elterveztem mára. A reggeli rutin már megvan, hiszen minden reggel kelés, aztán a kávé feltevése, majd a gyerekek ébresztése. Ha szerencsém van, akkor a párom is felkel, és akkor őt már nem kell keltenem. Ha nem, akkor a gyerekeket szoktam felcsigázni vele, hogy apa itthon van, és mehetnek kelteni. Persze ők boldogan ugranak ki az ágyból ezért a pillanatért, hiszen elég ritka. Most biztosan azt gondoljátok, hogy milyen vagyok, de azt gondolom a mai világba minden nőnek szüksége van pár, trükkre az „életben” maradáshoz. Hozzá kell tennem, nem szeretek könyörögni. Bár ez azt gondolom senkinek nem újdonság, hiszen ez nem az a dolog, amit bárki is szeretne.
Ember tervez, Isten végez
Ha a reggeli ébredésen túl vagyunk, jön az újabb könyörgés- persze ebbe már apa is beszáll, hiszen itt már ébren van- és a 15 perces pizsamában való jobbra balra való flangálás után, már látni lehet, hogy ebből ma sem lesz időben való indulás.
Komolyan, egyszer biztosan belefutok egy rendőre reggel, amikor a megengedett 50 helyett mondjuk 60 a sebességem, mert késésben vagyunk. Egyik gyerek ide, másik oda, közben én is érjek be időben, és mindezt teljes nyugalomban. Lehet?
Ma persze minden más, ma végre szabadnapos vagyok. Rengeteg a tenni való, hiszen hétvégén lesz a sógorom születésnapja, és 30 éves lesz. Még el kell mennem a tortát megrendelni, amit a húgomnak megígértem. Ezen kívül is van persze némi tennivaló. A szokásos banki sorban állás közben mindig nézegetni szoktam a várakozó embereket. Van aki még egy bankban is képes lenne elaludni, aztán ott vannak a hangosan telefonálók, hiába a tilt tábla, hogy bent nem lehet telefonálni…aztán a postán persze kezdődik minden előröl. Átkozott sorszámok, ne tudom, ki hogyan van vele, de amióta bevezették, mintha minden lassabb lenne. persze az is megvan, ki mivel foglalkozik, néha az 5 helyett csak 3 ablak üzemel, persze mindez a legnagyobb forgalmi időben, amikor fizetés után vagyunk. Az ajánlott levélről már nem is beszélek. Múltkor nem fogod elhinni, hogy vagy 20 percig álltam sorban. Végre az én számom villan ki a kijelzőn, 7228. Persze próbálsz kedves lenni, hogy ne lássák rajtad, hogy az idegeid kivannak a mindenhol sorban állás miatt, mert ugye a pult másik végén ülő is ember, és nem ő találta ki a rendszert. Aztán közlik, hogy nem találják a levelet, és hívnak „erősítést” ez ügyben, addig pedig legyek csak türelmes…na ilyenkor már az nincs.
Már a nap fele elment
Már amikor elmúlik dél, és a listámról még csak két dolgot tudtam lehúzni, kezd a kétségbeesés elfogni. Persze az időjárás is szeret, hiszen szakad az eső, miért is ne, mg ez is. Ahhoz már végképp nincs erőm, hogy még az ernyőt is magammal hurcibáljam, így a kapucni mellett döntök, az gyorsabb. Három óra múlva menni kell az egyik gyerekért, és még boltban sem voltam, amit persze minden féle képen nélkülük szeretnék intézni, hiszen az még plusz energia.
Ilyenkor, amikor minden összejön, és a pékségből kifordulva tele szatyrokkal a vacsorára való kenyérrel, és a holnapi tízórainak valóval, még a telefonom is megcsörren. Miközben szitkozódom magamban, keresem a táskám legmélyén megbúvó telefont, és ilyenkor eszembe jut, hogy minek is nekem ekkora táska?. Igaz, olyan nincsen, hogy ne legyen tele. Azt gondolom a következő pillanatot mindenki ismeri. Végre megvan a folyton csörgő kis készülék, és persze már mindenki engem néz, hogy mit szerencsétlenkedek, miért nem veszem már fel, mindezt olyan szemekkel, hogy menjek, segítsek?. És leteszi, mire megvan. Na, ezt utálom a legjobban, persze csak az után, ha leejtek közben egy szatyrot. A legjobb barátnőmnek, Hannának is ritka érzéke van, hogy mikor kell hívnia. Persze ő nem tehet semmiről, így próbálom dühömet leplezni, és közben tárcsázom a számát. Ez könnyű, hiszen csak a képernyőre kitett képre kattintok, nem mellesleg az utolsó bulin készült kép van a neve mellett, ami mindig mosolyt csal az arcomra. Végre felveszi. Szokás szerint csacsogna, de közlöm, hogy most ez nem alkalmas, akkor rendben, csak egy gyors segítség kérés: Mi az a bukósisak méret, és hogyan kell azt nézni? Azt sem tudtam kínomban nevessek, vagy sírjak. Honnan tudjam én ezt. Persze nagyon ő sem tudja, ezért gondolta, megossza velem a tényt…
A napnak még nincs vége, persze nem voltam olyan szerencsés, hogy végezzek mindennel, és már látom, hogy az egyik gyerekkel megyek a boltba. Már most fáradt vagyok, a fejem is fáj, és azt várom, hogy mikor lesz este, hogy aludhassak. De azért örülök, mert végre ma szabadnapos voltam…