A férjem zenész. Egy zeneakadémián tanít, de otthon is rengeteget szokott gyakorolni. Eleinte örültem annak, hogy egy művésszel hozott össze a sors, főleg, hogy imádom a zenét, aztán rájöttem arra, hogy hosszú út vezet odáig, míg az ember olyan minőségben tudja előadni egy-egy zeneszerző nagy művét, ahogy azt előadásokon lehet hallani. Szerencsére ezzel a férjem is tisztában volt, ezért még a gyerekek születése előtt átalakítottuk szigetelt próbateremmé a családi házunkhoz tartozó garázst.
Mindkét gyerekünk ugyanannyira odavan a zenéért, és mikor elég nagyok lettek, úgy határoztak, hogy családi bandát alapítanak az apjukkal. Ők szoktak fellépni a családi összejöveteleken, vagy csak úgy szórakoztatnak a hétvégi estéken, délutánokon.
Nem gondoltam volna, de egy bandát üzemelni igencsak költséges, mióta már hárman is zenélnek a családban, meglepően megugrott a villanyszámlánk értéke. Éppen ezért elhatároztam, hogy ezzel kezdünk valamit: napelemes rendszert telepítünk a tetőre. A családnak szerencsére nem volt ezzel semmi problémája, bár azt azért hajlandó voltam belátni, hogy saját zsebből bizony nem olcsó mulatság a napelemes rendszer telepítése, így szinte győzködés nélkül mentem bele abba, hogy keressünk napelem pályázatot magánszemélyek részére.
Ezt a létező legegyszerűbb módon tettem meg, beütöttem a google-be, hogy: napelem pályázat magánszemély. Természetesen rengeteg találatot dobott ki a google ezekre a keresési kulcsszavakra, szóval elkezdtem böngészni a különböző oldalakat, míg végül megtaláltam azt, amelyikről a legegyszerűbben tudtam tájékozódni.
Itt alaposan utána olvastam, hogy milyen lehetőségeim vannak napelem pályázatra magánszemélyként, illetve annak is, hogy milyen konkrét fizikai feltételei vannak annak, hogy napelemes rendszer kerülhessen a tetőre. Mert mondjuk azt még én is gondoltam, hogy fontos lehet azt tudni, mennyire stabil a tetőszerkezet, hiszen el kell bírnia a napelemes rendszer elemeit – bár, bevallom, fogalmam sincs, mennyire nehéz egy ilyen panel −, de például azt nem vettem már számításba, hogy a dőlésszöge is fontos, hiszen ettől is függ, hogy megfelelő szögben esnek-e rá a fénysugarak, és így tud-e áramot állítani elő belőle.
Miután én úgy éreztem, hogy valószínűleg mi alkalmasak lehetünk a mindenféle feltételeknek, felvettem a céggel a kapcsolatot. Időpontot is egyeztettünk egy helyszíni kiszállásra, ugyanis minden valamire való vállalkozás nem ugrik fejest egy projektbe, nem küld azonnal árajánlatot és ír alá szerződést a megbízóval: egyszer bizony felméri a helyszínen, hogy valóban megfelelő-e a tetőszerkezet stabilitása, a dőlésszöge, illetve a ház fekvése ahhoz, hogy alkalmas legyen a napelemes rendszer telepítésére, illetve hogy egyáltalán értelme legyen. Hiszen hiába bírja meg a tető a napelemet, és hiába megfelelő a dőlésszög, ha amúgy északi fekvésű, és szinte alig süt rá valamennyi nap.
Izgatottan vártam a szakembert, aki jött, hogy bevizsgálja a házunk. Szerencsénk volt, mert minden szempontból alkalmasak voltunk mind a pályázatra, mind pedig a tetőszerkezetünk a napelemes rendszer telepítésére. Így hát nem is maradt más hátra, mint a hivatalos papírmunkát elindítani. Meglepő, de a napelemes rendszer telepítésében tulajdonképpen a hivatalos ügyintézés tart több ideig, maga a napelemes rendszer telepítése csak néhány órát szokott igénybe venni. Én ezzel a vállakozással azért is voltam megelégedve, mert az ügyintézésben sem hagytak magunkra, segítettek a hivatalos szervekkel lemeccselni a pályázatot.
A telepítés napját még annál is jobban vártam, és végül néhány hetes hivatali huzavona után kiszálltak a szerelők, hogy a napelemes rendszert a tetőnkre szereljék. Üzembe is helyezték, és hozzánk már jó pár hónapja 0 forintos villanyszámla érkezik a szolgálatótól, bármennyit us gyakorolnak a gyerekek a férjemmel a garázsban. Nagyon meg vagyok elégedve tehát mind a napelemes rendszerrel, mind pedig a szolgáltatóval, akinek a segítségével hozzájutottunk.