Szem körüli ekcéma és sötét karikák?

A zene már számos nehézségen átsegített az életemben. Én például mindig is ekcémával küzdöttem, amiért sajnos sok bántás ért, hiszen mind tudjuk, hogy a gyerekek milyen gonoszak tudnak lenni a társaikkal. Ilyenkor otthon bekapcsoltam a kedvenc zeném, és elfelejtettem minden rosszat. Ez szerencsére mára elmúlt, azonban nemrég egy stresszes időszakban újra előjött a szem körüli ekcéma. Ez nem csak kellemetlen, de esztétikailag sem a legszebb dolog. Így hát kutatni kezdtem az interneten, hogy mi lehet ennek az oka. Így keveredtem az instantense.hu oldalára, ahol többek között erről a problémáról is írnak.

Innen tudtam meg, hogy a szem alatti sötét karikák egyik okozója lehet a szem körüli ekcéma, hiszen viszket ezzel a betegséggel érintett terület. Ezt az ember nagyon nehezen tudja megállni, hogy ne vakarja, még ha sikerül is, szerintem kevés olyan ember van, aki állandóan ellen tud állni a késztetésnek. Mivel dörzsöljük a szemet, az alatta lévő bőr csak vékonyodik, ami miatt láthatóbbá válnak a hajszálerek is, emiatt tűnhet a szem sötétebbnek.

De nem csak szem körüli ekcémás szem lehet sötét karikás, hanem annak a szeme is, aki vashiányban szenved, Ugyanis a hajszálerek így kevesebb oxigént tudnak szállítani, ami szintén oka lehet az elszíneződésnek. A hemoglobin száma nagy mértékben csökken, így a bőr áttetszővé válik, és jobban láthatóvá válnak a lila foltok is. Ebben az esetben szükség van vaspótlásra is étrendkiegészítő formájában, de emellett oda kell figyelni arra is, hogy megfelelő mennyiségben vigyünk be a szervezetünkbe például májat vagy vörös húsokat is, valamint a C – vitamin mennyisége sem egy elhanyagolható tényező vashiány esetén. Én nagyon meglepődtem, mennyi minden miatt kialakulhat az embernél szem alatti fekete karika, korábban nem is gondoltam volna. Nagyjából ott voltam leragadva, hogy annak táskás vagy karikás a szeme, aki nem alszik eleget, vagy nem iszik elég vizet. Az instantense.hu – nak köszönhetően tudom, hogy ennek sokkal több oka lehet.