Ha tudtam volna, hogy létezik vízszerelés gyorsszolgálat…

vízszerelés gyorsszolgálat

A múlt héten végre valahára elmehettem volna egy igazi, nem online streamelt koncertre. De problémám akadt a fürdőszobában a lefolyóval, amit minél gyorsabban kellett volna orvosolni. Természetesen az ilyen helyzetekre már megvannak a különböző szerelőim, de pechemre a vízszerelő, akit hívni szoktam, csak 4 óra múlva tudott kijönni, így lemaradtam a koncertről. Az eset azért volt különösen rossz, mert ha előbb jön a szerelő, még odaértem volna, mivel a probléma fél óra alatt javítható volt.

Most már tudom: hívhattam volna vízszerelés gyorsszolgálatot

Tegnap elmeséltem ezt a szomorú sztorit az egyik barátomnak. Ő pedig csak annyit kérdezett, Pest megyében élek, miért nem hívtam a vízszerelés gyorsszolgálatot. Én meg persze mondtam, hogy hívtam volna én, de milyen kár, hogy ilyen csak a mesékben létezik.

Erre ő megmutatott egy weboldalt, amit nemrég talált, és ami víz-, gáz- és fűtésszereléssel foglalkozik Budapesten és Pest megyében. Miután hazaértem, jobban is megnéztem magamnak az említett oldalt, és azt kívántam, bárcsak ismertem volna akkor is, amikor az elromlott mosógépem miatt nem jutottam el a koncertre.

Minden problémát megoldanak akár egy órán belül

A weboldal szakképzett víz-gáz- és fűtésszerelőket foglalkoztat, és minden ilyen jellegű problémára gyors, könnyen elérhető és hívható megoldást kínál. Emellett pedig vállalja különböző rendszerek, készülékek kiépítését és telepítését is. A vízszerelés mellett például vállalják wc-k, kádak, csapok és csaptelepek cseréjét és felszerelését is.

A számukat azonnal feljegyeztem az okos füzetembe, mert egy ilyen szolgáltatás bármikor jól jöhet.

Mivel legutóbb vízszerelőre volt szükségem, így a vízszereléssel foglalkozó aloldalukon böngészgettem. Az oldal nagyon átlátható, ami jó, mert nincs az az érzés, ami sok más oldalon. Egyáltalán nem érzed úgy, hogy elvesztél az infók között. A vízszerelés oldalon például le van írva, hogy a különböző problémákat milyen szakember fogja tudni megoldani, pontokba szedve megtalálható, hogy milyen vízszerelési munkákat vállalnak és felsorolják azt is, hogy milyen márkájú készülékekkel dolgoznak a legtöbbet.

Emellett több ponton is lehetőségünk van SOS segélyhívást indítani, ha nagyon sürgős problémánk akad. Ilyenkor például a vízszerelés gyorsszolgálat akár egy órán belül kiszáll, hogy segítsen rajtad. Ha pedig nem olyan sürgős a helyzet kérhetsz visszahívást vagy jelezheted, hogy keressenek fel emaliben.

Sok információ, egyszerű tájékozódás

Nekem különösen tetszett az, hogy a szolgáltatások mellett a weboldalon különböző szövegeket találhatunk az egyes problémákról, hogy mi okozhatja ezeket, és arról, hogy a szakembereik hogyan, milyen eszközökkel oldják meg ezeket. Emellett pedig figyelmeztetéseket is olvashatunk, amik az otthoni “nagymamám is így csinálta” típusú praktikák veszélyeire hívják fel a figyelmet. Én például nem gondoltam volna, hogy ha túl erőszakosan használom a wc pumpát egy dugulás legyőzésére, azzal sokkal többet árthatok, mint használhatok!

Amennyiben a weboldal képe, a szövegek szakszerűsége és az információk követhetősége nem győzött meg arról, hogy itt biztosan jó kezekben vagy, az oldal alján pontokba foglalva is megtalálhatod, miért jó Őket hívni, ha víz, gáz- vagy fűtésszerelési problémád van, vagy esetleg duguláselhárításra lenne szükséged.

Ha pedig érzed, hogy erre a szolgáltatásra van szükséged, de szeretnél meggyőződni arról, hogy biztosan vállalnak-e munkát azon a településen, ahol élsz, ezt is ellenőrizheted az oldal alján feltüntetett listában. (Egyébként Budapesten és Pest megyében vállalnak munkát.)

Ha legközelebb ilyesmi problémám lesz, biztosan okosabb leszek, mint legutóbb, és őket hívom! Hogy befejezzem a címben elkezdett mondatot: ha tudtam volna, hogy létezik vízszerelés gyorsszolgálat, nem maradtam volna le a koncertről.